Pánikszoba

Fura dolgokat hoz ki az emberből a gyász. Nyilván mindenki másképp éli meg... Ezzel tisztában vagyok.

Viszont most nagyon meglepődtem magamon. De jó értelemben. Engem ugyanis arra késztetett a saját fájdalmam, hogy feladjam kényelmes, kanapéba és borospohárba tespedt életemet, és pörögni kezdjek megint. Múlt szombat óta - bár még nem egészen hivatalosan - dolgozom ugyanis. Egy budai bevásárlóközpont francia pékségében szórakoztatom a vásárlóközönséget szerencsétlenkedésemmel és széles vigyorommal (ez utóbbit még nem árt gyakorolni...). De azért egész jól megy. Napi 8-12 órában dolgozom/fogok dolgozni, hetente kb. 3 napot. Ez attól függ, hogy fér éppen bele az órarendembe.
Eleinte féltem tőle, mert korábban ezzel már voltak gondok az előző munkahelyemen, és rendszerint hiszti lett a vége... De ez most valahogy más. Nagyon féltem az elején, hogy hogy fogom bírni ezt az irdatlan tempót és ezt a sok időt egy helyben eltölteni, de egyenlőre kellemeset csalódtam. Pörgés van, nem igazán tudok megállni és a perceket számolgatni a munkaidő végéig. Kettőt fordulok és máris dél van (7-re járok dolgozni). Csak az utolsó 2-3 óra nyögve-nyelős, mert akkor már kevés az ember. És az a vicces, hogy 3 óra alvás után sem vagyok fáradt, csak az ágyból kimászni nehéz... Amikor csinálom, akkor már jó, mert egyszerűen nem tudok, nincs időm másra gondolni. Néha-néha eszembe jut Ő, és a többiek, akik otthon vannak, de egy percig nem érzem azt, hogy szenvednék. Sokkal inkább félek most már attól, hogy elrontok valamit, és ezzel hátráltatom az új kollégáimat, akik pedig annyira kedvesek és segítőkészek... No meg persze türelmesek velem. Valahogy átértékelődött az életem az elmúlt pár napban. Más dolgok kerültek előtérbe, hála ennek a lehetőségnek. Úgy érzem, végre visszakaptam egy kicsit a régi önmagamból... Kezdem végre érezni, hogy merre szeretnék haladni. Azt nem mondhatnám, hogy máris megtaláltam az egyensúlyt, de az biztos, hogy ezzel most jobb a lelkemnek egy kicsit...

Azt hiszem, a kókuszos sütemény receptjén kívül utójára még valamit adtál nekem, mielőtt elmentél.
Példaképet.