Jackie az ablakpárkányon ült, bámult kifelé, a fákat nézte, és arról elmélkedett, hogy milyen is lehet a Mennyország?
„A Mennyország olyan hely, ahol mindenki szabad és a maga ura.” gondolta először.
Aztán halvány kis mosoly jelent meg a szája szegletében. Nem olyan mosoly, ami akkor jelenik meg, ha boldogok vagyunk, hanem olyan, amikor épp nagyon pesszimistán szemléljük a világot, de mégis megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy ez milyen jó nekünk.
- Talán nem is létezik – mondta aztán halkan, mosolyogva. – A franc se tudja.
Egyik lábát felhúzta, átkarolta, a másikat pedig lelógatta a párkányról.
Csodálatos kilátás nyílt az ablakából a környékre. Szép helyen lakott, zöld övezetben, tele fákkal, bokrokkal, zöld gyeppel... és nyugodt, nagyon nyugodt emberekkel. Messze volt a belvárostól.
Gyakran ült így ki a párkányra, szemlélni a világot. Ez valahogy mindig megnyugtató hatással volt rá. Főleg, ha éppen depressziós hangulata volt.
Aztán tovább gondolkozott.
„Szerintem én már átéltem a Mennyország érzését... és egészen más volt, mint amilyet elképzeltem. Hiányzik... Több szenvedést okozott nekem, mint örömöt, de mégis piszokul hiányzik...”
„Lehet, hogy a Mennyország egy olyan... dolog, amiről azt hiszed, sok-sok küzdelem után végre elérted, aztán kiderül, hogy mégsem?... Vagy... vagy az történik, hogy már ott vagy a kapujában... de nem lépsz át rajta rögtön, mert meg akarod adni a módját, hogy tökéletes legyen... De nem tudod. Kettőt fordulsz, és már nincs sehol. Nem szabad tétovázni, mert eltűnik...”
Összeráncolta a szemöldökét. Egy pillanatra megszédült, furcsa érzés kúszott fel a torkán.
„És mi van, ha azt hiszed, elvesztetted, pedig valójában ő veszejtett el téged?... Milyen lehet... Elveszni a Mennyországban?... Bármerre nyúlsz, mindenütt álmok vannak... Álmok, amiket ha megérintesz, szertefoszlanak...”
Nyelt egy nagyot.
- Lehet, hogy... én elvesztem a Mennyországban?... Belesüllyedtem egy álomba, amiből nem tudok felébredni – mondta ki végül hangosan.
És valóban: ahogy most itt ült, az ablakpárkányon, és hatalmába kerítette a hangulat, az érzés, a kilátás, az illat... úgy érezte, elveszett. Mintha egy szárnyas alak röpködte volna körül és a szabadság ajándékával kecsegtette volna.
Jackie pedig nagyon szívesen ment volna vele. Csakhogy volt egy kis bibi ezzel az angyallal... A szárnya ugyanis nem fehér volt, hanem fekete.
