Mi értelme úgy egy kapcsolatnak, ha rájöttem, felismertem, és hangosan be is vallottam magamnak, hogy már nem vagyok szerelmes a másikba? Szerethetem akármennyire, de ha megerőszakolom a lelkemet, akkor sem tudom visszahozni és magamba erőltetni a szerelem érzetét irányába. Elhitethetem magammal, hogy a házasság alapja lehet csak simán a féltő szeretet is, és hozhatok egy tudatos döntést ennek megfelelően, hogy akkor én a továbbiakban mély szeretetben, megértésben és békében élek együtt a társammal, lemondva a szerelemről.
De jó-e így? Van-e értelme? Vajon amit nyerek ezzel, tudja-e ellensúlyozni a veszteséget?
Ha vennék egy papírt, kettéosztanám, az egyik oldalára azt írnám, hogy SZERETET, a másikra azt, hogy SZERELEM, akkor előbbihez ilyen képzeteket társítanék:
- féltés, aggódás
- kompromisszum
- lemondás
míg utóbbihoz inkább ezeket:
- vágy, izgalom
- eufória, tudatmódosulás
- határtalan boldogság.
Persze kihagytam a lecsóból a csípős paprikát, hiszen a szerelemben is lehet őrlődni, aggódni, rágódni, és a szeretet érzése is tehet boldoggá egy embert.
De ez most az én egyedi esetem és nem másé. A szívem mélyén én vállalnám a kockázatot, vállalnám a felsülés és a hetekig tartó fájdalom eshetőségét is; azt, hogy megbánthatnak, megalázhatnak, elhagyhatnak, cserébe pár órányi szerelemért.
A szerelem egy tökéletes dolog, és a tökéletességhez hozzá tartozik, hogy nem várható el tőle, hogy pár percnél, esetleg óránál tovább tartson.
A szerelemben is az a pár perc a legjobb, mielőtt elcsattan az első csók. Csak ölelitek és érzitek egymást: beszívjátok a másik illatát, hallgatjátok a szívének dobogását, bőrötökön érzitek a másik reszketését, és ettől ti is reszketni kezdtek. Ugyanez van az első szex előtt is. Mindig az első a legtökéletesebb. Addig jó, amíg nem válik rutinná.
Ha újra kezdhetném, nem lennék monogám. Nem tartanék ki egy ember mellett ennyi ideig. Sokkal felfedezőbb lennék: folyamatosan keresném és kutatnám az újabb és újabb alkalmakat, amikor pár órára szerelmes lehetek valakibe.
Azt hiszem, én nem hiszek a sírig tartó szerelemben. Már nem.
