Pánikszoba

Be vagyok úszva. Már megint. Utálom ezt az érzést... Mikor azt se tudom, hova kapjak éppen. Sokszor átéltem már, ismerem mint a tenyeremet. Pontosan tudom, hogy csak az első ébredés nehéz, aztán amint az első teendőt maradéktalanul elvégeztem, a többi már könnyen jön magától és hamarosan megint tiszta lesz minden körülöttem. Csak az a fránya első ébredés...
Az a szar ebben, hogy mindig ilyen hirtelen jön. Szép rendben van minden, élére hajtva a ruhák a szekrényben, aztán kihúzok egy pólót (alulról persze), és borul vele az összes többi. Sajnos nem az a fajta emberke vagyok, aki káromkodik egy finomat, majd azzal a lendülettel lehajol, összeszedegeti a pólókat, és szépen visszahajtogatja őket a szekrénybe. Én olyan típus vagyok, akinek kb. 5 másodpercig tart konstatálni, hogy mi történt, újabb 20 másodperc, míg befejezek egy hosszabb káromkodást, majd leülök a pólók közé, és csak csóválom a fejem, közben azt motyogva, hogy "faszom, ezt nem hiszem el, már megint rendet kell rakni, fúj de utálom, nincs kedvem, én ezt nem csinálom meg..." És percekig ülök a pólók közt, arra gondolva, hogy mennyivel szívesebben aludnék, vagy lennék máshol inkább, csak a pólókat ne kéne rendberakni... Aztán, mivel persze kurvára zavar a pólóhalom, és időközben emberem is besétált a fürdőből, újabb tekintélyes ruhahalmot hajítva a pólóim közé - lassan feltápászkodok, és elkezdem rendberakni a cuccaimat. Csakhogy, mire rendberakom az egyik kupacot, addigra már ott csücsül egy másik.
Én csinálom rosszul, tudom. De az az igazság, hogy nem tudom, hogy kell másképp csinálni. Lassan már azt se tudom, milyen érzés időben fölkelni.
Ez a mostani, ez a szoba átrendezésével kezdődött. Anyu szerint nem jó helyen van az ágy, ezért nem bírok rendesen aludni. Éjszakánként csak fekszem az ágyban, van hogy akár hajnali 4ig is, és egyszerűen nem bírok aludni. Nem fáradok el nap közben, ez is tény... Aztán persze alszom délig, akkor fölkelek, de addigra már el van úszva a napom. Egy csomó mindent nem tudok már megcsinálni, mert csak délelőtt lehet. Amíg dolgoztam, addig jobb volt egy kicsit... De most megint nincs melóm.
Egy hete van megint ez a későn kelés... Pedig mindig felhúzom az órát, és fel is ébredek, és konstatálom, hogy föl kéne kelni, aztán mégis visszaalszom. Általában álmodni is abban a 2-3 órában szoktam. Tudom, hogy nem jó, tudom, hogy változtatni kell. Közben a lakásban meg csak gyűlik a kupi... Pedig, ha nem egyszerre akarnék nekiugrani mindennek, hanem szépen sorban, folyamatosan pakolásznék, mondhatni folyamatosan fenntartanám magam körül a rendet azzal, hogy minden nap porszívózok, vagy minden nap elmosogatok, akkor is, ha csak 3 edény van, akkor nyilván sokkal könnyebb lenne. Mert nem lenne olyan sok minden egyszerre, és mindig átlátnám, hogy hol kéne elkezdeni, és mikor fogok végezni vele.
Nem is tudom már, mindig ilyen összevissza voltam?... Volt egyáltalán olyan időszak az életemben, mikor nem így csináltam?
Persze amikor sikerül mindent ügyesen megcsinálnom, és rend van körülöttem, akkor állati büszke vagyok magamra. De sajnos ez nem túl gyakori....