Pánikszoba

Fa a talpában. Szaloncukor a gyomromban. Fejemen a haj megmosva, bár a szénabogja hangulat azért befigyel kicsit.
Harisnya megvan. Basszus... Az a kurva macska!!!
Nem baj, lecserélve. Nem, mégse jó, legyen inkább nadrág. Ebben kövér vagyok. Én ugyan le nem megyek... Na jó, mégis - bár abban nem vagyok biztos, hogy egészen pontosan mit is ünneplünk éppen. A széthulló családot? Azt, hogy évről-évre mindig egyel kevesebben vagyunk, mert valaki mindig meghal? És aki megmarad, lélekben az is messze kerül. Minden évben csak egy picivel kerül távolabb. Csak hát a sok pici sokra megy.
De legalább az ajándékozásból nem csinálunk már problémát. Két pohár bor között a kezembe nyomnak egy borítékot, én pedig közlöm, hogy bocsi, amiért én nem, de hát az mégiscsak hogy nézne ki, ha apu pénzén vennék apunak ajándékot, aminek nem is biztos, hogy örül. Csomagolópapírral se kell szenvedni. Elég egy 10x10-es boríték. Védjük a fákat, bár nem hódot eszünk, hanem szörnyen csípős tyúkhúslevest, mirelithalat és ízetlen rizst. Hiába no, anyu paprikás hangulatban van. Hogy is érezné jól magát, mikor 3 napon keresztül mást se csinál csak főz, meg vakarja a lakást, hogy megfeleljen a vendégeknek, akik nagyjából 1 órát töltenek itt bájolgással, és mindig pont akkor akarnak lelépni, amikor Anyu már éppen tálalna. "Csak egy kis levest" - "jaj nem, hát otthon vár a jóska meg a pista, sietünk"
hát igen. köszönjük az aktív részvételt az idei karácsonyban is.
Slágergyanús dal szól, a rádióból "seggem mélyén a hangulat" címmel.
Várom hogy jöjjön az áhítat. De úgy látszik, idén érdeklődés hiányában elmarad.