Elképzeltem az idei születésnapomat.
Idén leszek 21 éves. Az eddigi legrosszabb születésnapom a 15. volt, a legnagyobb bulit a 18.-on csaptam, a 19.-re nem emlékszem, a tavalyi jó volt jó volt, de nem az igazi, és most itt a bűvös 21-es. Tavaly megfogadtam, hogy oltári nagy bulit csapok és az összes barátom ott lesz. De nem így lesz. Szerintem a következő fog történni.
Október 20.-án, hétfő reggel felébredek. Úgy ahogy szoktam, kelletlenül. Kb. 10-ig 11-ig eszembe se jut, hogy születésnapom van. Akkortájt kapom az sms-t anyutól. Erre eszembe jut, hogy születésnapom van, egy pillanatra elmosolyodok, aztán teszem a dolgomat tovább. Úgy 1-2 órával később a "tesóm" küld egy hosszú, szívhezszóló sms-t, ami szintén mosolyt csal az arcomra. Aztán hazamegyek a suliból - vagy addigra talán lesz munkám is, akkor suli után dolgozni megyek, és estig teszem a dolgomat. Az új munkahelyemen, a munkaidő vége felé a kollégáim talán megkérdezik, hogy lenne-e kedvem bedobni velük egy "bambit" valahol. Erre talán kibököm, hogy végülis miért ne, hiszen egy évben csak egyszer van szülinapom. Valószínűleg elmosolyodnak majd, és azt mondják, ezt meg kell ünnepelni. Aztán keresünk egy hangulatos kis kocsmát a Blaha környékén, ahol meghívnak 1-2 sörre, majd este X felé szépen elbattyogok haza. Otthon a levelesládámban szintén vár majd néhány levél - jobbára olyan ismerősöktől, akikkel amúgy egész évben nem beszélek, csak a wiw-en látták, hogy ma születésnapom van, úgyhogy hopp, gyorsan kellett küldeni egy kispirost, hogy le legyen tudva a "kötelesség". Elolvasom, majd törlöm ezeket. Talán még barátnőnek eszébe jut estére, és ő is dob egy kispirost, benne a kérdéssel: regi valamikor? Újabb mosoly - ma már a sokadik - , majd készségesen azt felelem, hogy talán, valamikor a héten. Miért is ne. Belefér.
Mivel emberem jó eséllyel éppen éjszakás lesz azon a héten, minden valószínűség szerint egyedül bújok majd ágyba, megjutalmazom magam egy pohár borral, vagy egy pohárka likőrrel, meg egy jó filmmel - addigra biztosan befut egy sms apukámtól is -, majd bágyadt mosollyal az arcomon elalszom.
Valahol azt remélem, hogy az összes ismerősöm elfelejti október 20.-át. Hogy mindenki csak egy átlagos hétköznapként éli meg. Ahogy remélhetőleg én is. És nem is haragudnék érte senkire, sőt... Talán ez lenne a szülinapi kívánságom. Felejtsetek el, légyszi... Mint úgy általában, egész évben. Ne hívjatok fel csak ezért, és ne hívjatok el kényszeredetten sörözni sehova... Ha meg mégis elmegyek, mert valaki másnak is akkortájt lesz a szülinapja, és történetesen ő meg kívánja ünnepeltetni magát, ne vessétek oda, hogy "mellékesen neked is mostanában van ugye? akkor előre is/utólag is légy boldog". Ja, és műmosolyt sem kérek, köszönöm. Sőt, tudjátok mit? Szívből jövő ajándékot sem kérek. Sosem tudtam igazán, hogyan kell "jól" elfogadni. Csak kínos helyzetbe hoznátok vele, pedig tudom, hogy ha szívből jön, akkor nektek nagyobb örömet okoz hogy adhattok, mint nekem, éppen ezért boldognak kéne lennem, hogy ezzel az örömmel én is "megajándékozhatlak" titeket. De higgyétek el, akármennyire szeretném, ez most nem menne. Most nem erre vágyom.
Idén mindenki el fogja felejteni a születésnapomat. Mert legbelül én akarom, hogy felejtsék el. Szépen csendben megünnepelem magam: reggel iszom egy jó forró cappucino-t sok tejjel, meg csokidarabokkal, ebédre eszem valami finomat, amit nagyon szeretek, este talán megajándékozok egy vagy két embert a társaságommal, aztán magamat egy jó filmmel, némi borral és csokival, meg régi fényképekkel. Ez az! Haza fogok menni a szüleimhez, akik biztosan nagyon fognak várni engem, vesznek nekem tortát, virágot, bontanak pezsgőt, és őszintén büszkék lesznek rám, akármilyen "állapotomban" is leszek. Még a hugom is örülni fog nekem. Talán... talán végre a nagymamám is meggyógyul. És átjön majd ő is, és mosolyog, és koccint az egészségemre. Aztán szépen csöndben fölmegyek a régi szobámba, összeszedem azokat a régi fényképeket, és kiválogatom a legkedvesebbeket. Anyuék majd meg fogják kérdezni, hogy mit szeretnék a születésnapomra, vagy adni fognak egy kevéske pénzt, hogy költsem magamra. Én pedig másnap délután elsétálok szépen az Obiba, veszek egy 60x80-as képkeretet, hazabattyogok vele - nem fogom összetörni - , otthon pedig fogom a kiválogatott fényképeket, felragasztgatom őket a papírra és bekeretezem a kis művemet. Keresek neki egy tökéletes helyet a falon, felakasztom, és napokig gyönyörködök majd a szülinapi ajándékomban.
