Lehet, hogy a lelkedbe tipor azzal, hogy megkér: ne énekelj hangosan. Lehet, hogy nem ízlik neki a főztöd. Talán megpróbálja palástolni a fintort az arcán egy hamis mosollyal, ami nem biztos, hogy sikerül is. Talán nem is törődik azzal, hogy eltitkolja előled a hibáidat. Talán néha sértően őszinte. Néha úgy érezheted, sosem fog megérteni. Mintha egy másik bolygóról szalajtották volna. Olykor hálátlannak tűnhet: mikor te úgy érzed, kiteszed érte a lelked és mindent megteszel, hogy neki jó legyen. És mikor betegen fekszik, te tartod a borogatást a homlokán, te eteted és gyógyítod, ő pedig képes megjegyezni, hogy tekerd feljebb a fűtést, mert fázik; vagy éppen olyan apróságokkal foglalkozik, hogy a hangod nem hasonlít épp egy bárénekesnőére.
Mégis érzed, jó helyen vagy mellette. Valahogy olyan… puha a tenyere. Olyan szép a szeme, az orra, a szája… A ráncocskák a szeme alatt valahogy olyan bájosak. Szinte mosolyognak. Néha falramászol az ostobaságaitól, de örülsz, mikor beszél, mert olyan megnyugtató hangja van… Aggódsz, ha nem eszik rendesen, és rászólsz, hogy sokat dohányzik.
Talán néha neked is vannak rossz napjaid. Veszekszel, mert nem mosta el a kávéscsészét. Az ajtó előtt hagyta a zokniját, vagy nem ette meg az ebédjét. Kiabált veled. Felemelte a hangját. Megsértett, vagy nem ölelt át. Ilyenkor sírni támad kedved; az arcába nyomnál egy párnát, vagy lelöknéd az ágyról, mert úgy érzed, nem szeret. Pusztán azért,mert napközben egyszer sem hívott telefonon.
Mégis miért ő az igazi?
Mert téged vezet végig kézenfogva az utcán, még akkor is, ha a hangod nem mindig tetszik neki. Mert imádja azokat a dolgokat, amiket te utálsz magadon. Mert minden este és minden reggel tehozzád jön haza. Mert aggódik érted, még akkor is, ha nem hív fel mindig telefonon. Mert foghatnál rá pisztolyt, akkor sem menekülne el. Talán arra is képes lenne, hogy kivegye a kezedből… Mert üthetnéd, rúghatnád, nem ütne vissza. Megvédenie, ha bántanának; még akkoris, ha te őt előtte felpofoztad. Mert akárhogy sértegetheted, akármit mondhatsz róla a háta mögött, ő sosem fog téged kibeszélni mások előtt. Még ha fel is idegesíted, annyira, hogy az agyát elönti a lila köd és még az arca is vörös lesz: előbb üt a falba, töri össze a mobilját, az autója ablaküvegét, semhogy téged bántana.
És mikor te azt hiszed, azért ment el, mert haragszik, vagy mert már nem szeret, egy idő után rájössz majd: ő már tudta azt, amit te még nem. Ha már érzed, hogy visszatart és szenvedsz vele, de nem mered kimondani, ő kimondja helyetted. És elmegy, ha kell, magától, szó nélkül. Mert képes megérteni, hogy jobb neked nélküle.
