Úgy egy órával ezelőtt rámtört, hogy - mint egy megkoronázandó a mai csodás napot, s nem utolsó sorban, hogy némi karácsonyi fílinget azért mégiscsak csempésszek magam köré az éterbe -, feltétlenül és azonnal sírnom kell. Nem is tétlenkedtem, megkerestem hát az érzelgés kiváltására legalkalmatosabb szerzeményt Kiss Tibor és a Csík zenekar előadásában. Igen, "Most múlik pontosan. Engedem, hadd menjen. Szaladjon kifelé belőlem, gondoltam egyetlen: nem vagy itt jó helyen! Nem vagy való nekem..."
Tervem siker koronázta. Fél pillanat múlva bőgtem mint egy gyerek. Átfutott rajtam minden, kiszaladt belőlem, csak úgy csorgott a könnyem. Jó volt, nagyon jó... Érzem, hogy tiszta lettem. Mintha lefürdettem volna a lelkem. És jó volt, hogy nem zavart közben semmi sem. Még az a tény sem, hogy Ember tátott szájjal, hangosan horkolt mellettem.
"Gondoltam egyetlen: Nem vagy itt jó helyen... nem vagy való nekem..."
S egy csapásra világossá vált minden.
Minden pofonnál fájdalmasabb,
Minden válásnál nehezebb,
Hogy már nincs mit mondanom neked.
Érzem, hogy megnyugszom majd épp oly hirtelen, ahogy könnycseppek kezdtek gördülni a szememen. S visszanézve a cseppekben átláttam az egész életem.
"Szilánkos mennyország, folyékony torz tükör."
Most lefekszem. Erő kell, mert holnap újra bele kell majd néznem.
