Ott ült az íróasztalnál és azzal szórakozott, hogy összegyűrt papírfecniket dobált a szoba túlsó végében elhelyezkedő szemeteskosár irányába. Az említett tárgy már csordultig volt ilyen „gyűreményekkel” és nagyjából úgy nézett ki, mint egy óriási vaníliafagyi.
Írókánk szemmel láthatóan kezdett fáradni; legutóbbi dobásai ugyanis messze elkerülték a papírhegyet meg a szemeteskosarat, s a legtöbb fecni már festői összevisszaságban hevert a szoba minden sarkában.
- Francba! – kiáltotta idegesen. – Ez sem jó. Ez egy szar! Egy rakás szar! Valami más kell! Na talán majd ez...
Újból tollat ragadott és nekiveselkedett azt remélve, hogy ez a papírdarab nem jut majd testvérei sorsára; hogy talán ez lesz majd a mentő ötlet. Lázasan írt, oly igyekezettel, akár egy kisiskolás. Az első szavakat még szépen, kalligrafikusan vezette a papírra, szigorú sorköz-távolságot tartva, egyenletesen. Utolsó mondatai azonban egyre keszekuszábbra, csúnyábbra sikeredtek, végül a betűk ismét a semmibe tűntek. Elhajította a tollat és összegyűrte a papírt. Laza mozdulattal a háta mögé hajította, úgy, hogy közben nem is nézett arra.
- Francba... – sóhajtotta fáradtan. – Még mindig nem jó. Mi a fenét kéne másképp csinálnom?! A fene egye meg! Hogy nem jut egy normális ötlet az eszembe, hogyan kezdjek neki?... így sose lesz belőlem jó író. Mi kell egy jó kezdéshez? Hm... talán valami saját élményen alapuló ötlet? Valami saját tapasztalat?...
Újabb tollat kotort elő a fiókból. Szórakozottan a szájába vette a végét és rágcsálni kezdte, miközben merengve bámult a távolba. Halkan morogni kezdett, érthetetlen szavakat. Összeráncolta a szemöldökét, hátradőlt a székében, lábait hanyagul az asztalra dobta. Karját a feje mögé fektette.
- Na lássuk csak. Hogyan írhatnám meg a tökéletes gyilkosság történetét?... Vagy… talán nem is a gyilkosságra kéne fókuszálnom? Talán lehetne bármilyen bűntény – mert nem az számít, hogy mit követ el a főhős, csak a kivitelezés tökéletessége…? Nézzük csak... Megvan ennek is a pszichológiája. A bűnözők nem mindig haszonszerzés céljából bűnöznek... Nem. Egyszerűen csak élvezik a rabló-pandúr játékot. Mint a kisgyerek, amikor bújócskázik. Szükségük van rá, hogy elkapják, megtalálják őket... az izgalom, a szenvedély miatt teszik. Ez az... Először biztosan magukban tervelik ki a tettet. Talán többször is lejátsszák a fejükben, elejétől a végéig, hogy mielőtt elkövetnék, meggyőződjenek róla, hogy a számításaikba biztosan nem csúszott semmilyen hiba. És csak a legvégén követik el... talán maga a tett nem is bír akkora jelentőséggel. Talán a tett csupán apró része egy bonyolult, izgalmas játéknak. Mi van, ha végül csak azért követik el, hogy leteszteljék vele elméletük helyességét, vagy… vagy egy bizonyos pandúr képességeit? Mi van, ha nem is a károkozást, hanem saját briliáns elméjük villongását élvezik?... Tisztára mint egy kártyajáték. Sokféleképpen lehet jól játszani. Van aki durchmarschot játszik szívesebben, más meg inkább betlit. A lényeg, hogy foghatatlan mindkettő, bármilyen lap is van az ellenfél kezében – hacsak nem csúszik mégis valami baki a dologba.
Üdvözült mosoly kíséretében előredőlt és ismét lázasan írni kezdett. Váratlanul megint elhajította a tollat – ezúttal durvábban és messzebre, mint korábban bármikor – és dühösen az asztalra csapott.
- A franc egye meg! De ebből még mindig nem tudom meg, milyen a tökéletes bűntény...
Egy pillanatra elgondolkozott. Összeráncolta a homlokát és szinte alig észrevehetően megcsóválta a fejét. „Nem… az nem lehet…” Arca kisimult, meglepetten bámult maga elé. Aztán a homlokára csapott és hirtelen hátradőlt.
- Amíg... áááá!!!!!
Tompa puffanás. A lendület túl nagy volt, írókánk pedig papírostul-székestül úgy hanyatt vágódott, hogy csak úgy nyekkent.
- Auuu.... – motyogta, miközben a hátát tapogatva, a papírokat szedegetve, nagy-nehezen feltápászkodott a földről. – Ez fájt.
Valójában azonban nem sokat törődött a fájdalommal. Pár másodperc múlva már az esésre sem emlékezett. Minden idegsejtjével a tökéletes ötletre koncentrált. Gondolatai sebesen zakatoltak, s lassan újra szétterült arcán a hamiskás mosoly.
– Bassza meg... ki kell tervelnem, végig kell futtatnom magamban és el kell követnem ahhoz, hogy tökéletes legyen... és hogy hitelesen le tudjam írni!
