- Neked sincs ma forgalmad?
- Á, halál van. itt unatkozom egy órája.
- Én is. Kínomban már repedésig vixoltam a pultot.
- Igazából én nem tudom mit kívánjak, hogy legyen munka, vagy inkább ne is jöjjön már erre senki.
- Na igen. Ha nem jönnek, van időd enni, újságot olvasni, pisilni meg cigizni. Viszont halálra unod magad.
- De ha jönnek, legalább telik az idő...
Igen. És kérdem én, hova telik az idő? Vagy tulajdonképp miért várjuk, hogy teljen? Azért a pár óráért, amit otthon tölthetünk, javarészt alvással, mielőtt kezdődik a következő napi műszak? Mire várunk úgy istenigazából? A következő adag szívásra?
Érdekes, nem? Ha melózunk, azt várjuk, hogy elteljen az az x óra, és mehessünk haza; ha otthon vagyunk, várjuk, hogy elteljen az az x perc a hírekig, vagy a kedvenc sorozatunkig; még a megállóban is azt várjuk, hogy teljenek a percek, mire megérkezik a következő villamos, mert lekéstük az előzőt...
Mi a francnak így sietni? Ha elment a villamos, már úgyis elkéstünk. Nem tök mindegy? Ha melóba megyünk, akkor inkább örülnénk, hogy annyival kevesebbet kell szívni. Ha meg buliba, akkor meg úgyis megvár az a többliter sör, vagy nem?...
Miért akarják az emberek annyira, hogy teljen az idő? Vajon észreveszik, hogy ezzel tulajdonképp arra várnak, hogy leteljen az életük?...
Gyerekkorunkban a felnőttkort várjuk, amikor végre azt tehetünk, amit akarunk, és mi írjuk a szabályokat.
Felnőttként vagy vágyunk vissza a gyerekkorba (akkor mi a szarnak siettünk annyira felnőni?!), vagy vágyunk még előbbre, amikor már van egzisztenciánk, karrierünk, családunk.
Karrierünk csúcsán várjuk a békés öregkort, amikor végre megpihenhetünk, és kiélvezhetjük az életünk nagy részén át tartó munka jól megérdemelt gyümölcsét.
És ha végül megöregszünk?
Ha végig nem álltunk meg egy pillanatra sem; hogy virágokat szagolgassunk, bámuljuk az eget, vagy a fasz tudja, mit csináljunk?
Igazából nem is a cselekvésen van itt a lényeg. Hanem éppen a nem cselekvésen.
Nem kéne annyira kényszerét érezni magának a cselekvésnek. Úgy értem, talán nem a cselekvés által kéne meghatározni az ember mibenlétét, hanem valami egészen mással... Talán akkor sokminden sokkal jobban működne.
