Ült az aprócska dolgozószoba aprócska íróasztalánál, s fején az elmaradhatatlan head-set-jével a laptopba bámulva metálzenét hallgatott. "Jobb meghalni farkasként, mint kutyaként élni". Nemrég szedte elő kamaszkora kedvenc, általa az utóbbi időben csak belezős-tekerős-ként aposztrofált számait és azokat hallgatta naphosszat. Megboldogult tinédzserkorára emlékeztették, amikor még semmit sem szabadott, de mindent lehetett és kétsége sem volt afelől, hogy egy napon övé lesz az egész világ, amelyben szabadon kódoroghat.
Most, napra pontosan 10 évvel később viszont egy gipszkartonfalú 6nm-es kisszobában ült, head-setjével a laptophoz bilincselve, mint valami rab egy cellában. MIkor lázadó korban volt, ő szidta a leghangosabban az általa csak "birkának" titulált átlagembereket, akik szó nélkül beállnak a sorba és kérdés nélkül teszik amit "fentről" mondanak nekik. Akkor még álmában sem gondolta, hogy huszonéves korára nagyobb birka lesz belőle, mint amekkorát valaha látott.
Kolléganője, Zsanett pedig rendületlenül zúdította rá önmarcangoló panaszáradatát, mely úgy folyt végig rajta, mintha legalábbis forró viasszal, vagy inkább higannyal öntözgetnék. Nem szerette a vitás helyzeteket, de amit leginkább ki nem állhatott, az az volt, amikor már annyira nem értett egyet valakivel, hogy saját lelki egészsége érdekében fel kellett emelnie a hangját beszélgetőpartnerével szemben. Ilyenkor mindig elkapta a görcs a gyomrát és másra sem vágyott, csak hogy minél előbb túllegyen a szituáción.
Ma azonban ez valahogy sehogy sem akart összejönni neki. Először kedvenc kolléganője és barátnője, Cili borította rá a bilit azzal, hogy cserbenhagyta egy szituációban, majd még neki állt fölljebb. Nelának nem volt választása: becsületének és pozíciójának megőrzése érdekében kénytelen volt főnökként viselkedni Cilivel. Amaz meglepetten fogadta Nela kissé talán túlságosan is erélyes fellépését, s nem átallott előszedni múltbéli sérelmeket a vita megnyerése érdekében: helyzeteket, amikor kisegítette kolléganőjét kisebb-nagyobb dolgokban. "Ó ne mondd már, hogy nem segítünk, ha valami van, szó nélkül csináljuk, mint a múltkori telkóban is, vagy nem emlékszel?"
Nela emlékezett. És emlékezett arra is, hogy ő hányszor vett át feladatot Cilitől, vagy legalábbis segített neki. Ezt azonban megtartotta magának. Rangon alulinak érezte volna ilyen irányba terelni és sárdobálásba fojtani az egyébként építő jellegű vitát. Merthogy Nela hitte (mi mást is tehetett volna), hogy az ilyen összetűzések edzik a jellemét és fejlesztik vezetői készségeit.
Végül megállapodásra jutottak, mégis mindketten rossz szájízzel hagyták el a "csatateret", pontosabban a chat-ablakot, amiben a harcot lefolytatták.
Nela az utóbbi időben gyengének és elesettnek érezte magát: szorongás gyötörte és pánikrohamok törtek rá a munkahelyén, így közvetlen főnökével közösen megállapodva már egy hete otthonról dolgozott.
"Csak egy kis időt kérek" mondta Rolandnak, a csoportvezetőnek. "Nem tudom, meddig fog tartani ez az állapot, remélem, hamar túljutok rajta és újra megtanulom átvenni az irányítást a rohamaim felett. Mindenesetre most 1-2 hétig biztosan nem jönnék be az irodába, ha nem muszály. Úgy érzem, ha emberek közt vagyok, rosszabb."
Roland kedves, jó szívű ember volt, Nela sokszor azt is gondolta magában, hogy nem igazán főnöknek való típus. Természetesen azonnal beleegyezett a home-office-ba (a cégnél csak így hívták, ha valaki otthonról dolgozott), Nela pedig örült, hogy pihenhet és dolgozhat is egyúttal otthon. Szerette az ilyen lehetőségeket, mert így a kecske is jóllakott, de a káposzta is megmaradt.
Jól is ment minden, Nela azonban elkövetett egy hibát. Nevezetesen, hogy beavatta legközelebbi kollégáit (Cilit és Zsanit) az állapotába, és elmondta nekik, miért fog most egy darabig otthonról dolgozni. Nem akart többet elárulni a kelleténél (történetesen, hogy pszichoterápiára járt a rohamok miatt) és sajnáltatni sem akarta magát, valamit azonban mondania kellett, különben még azt hihették volna, hogy esetleg terhes és a rosszullétek miatt nem tud bejárni dolgozni. Egy ideje már gyanakodtak rá, hiszen mondogatta is néha a mítingeken, hogy most már sem ő sem Ember nem bánnák, ha gyarapodna a család. Persze nem gondolta ezt olyan istenigazából komolyan, de mit lehessen tudni, gondolta, felkészíti a kollégáit, ha esetleg növekvő pocakkal látnák, ne lepődjenek meg rajta.
Gyerek azonban nem jött, pánik viszont igen, ezért kellett Nelának otthon maradnia, azt viszont szerette volna elkerülni, hogy korábbi kolléganőjük, Gabi sorsára jusson társai szemében, akinek karrierje a betoppanó gólya miatt úgymond kérész-életűre sikeredett a cégnél. A többiek meg voltak győződve róla, hogy Gabi csak azért jött a céghez, hogy legyen honnan GYES-re menni, hiszen alig telt le a próbaideje, mikor bejelentette, hogy 15 hetes terhes. Nela ettől még nem gondolt róla rosszat, sőt, naívan hitte amit Gabi állított - egészen pontosan, hogy nem tervezett babáról van szó - , a vége felé azonban, amikor Gabi már nyíltan és hangosan szónokolta, hogy ő bizony már telibeszarja ezt az egész munkát, s alig várja, hogy ne kelljen többet bejönni, Nelának kinyílt a szeme és meglátta az igazságot.
Így tehát félve, de kényszeredetten elmondta kolléganőinek, hogy milyen okból kifolyólag dolgozik otthonról. Tudta, hogy innen-onnan úgyis elindulnak majd a pletykák, ő azonban nem akarta, hogy társai ezekből a pletykákból értesüljenek esetleg nem létező betegségeiről. Jobbnak tartotta, ha legalább ez a két ember, akivel napi 8 órában sülve-főve együtt dolgozik, első kézből kapja meg az igazi információt.
Csakhogy, mint ahogyan arra Nela is számított, amitől tartott, s amiért az elején nem is igazán akart senkit beavatni a helyzetbe: kollégái, kiknek kis túlzással élve a csoportvezetője volt (merthogy ő volt a "legtapasztaltabb kiskakas a szemétdombon", ahogy magát nevezte), megérezték a gyengeségét. Nela ennek tulajdonította, hogy mind Cili, mind Zsani ezen a napon olyan hangnemet engedtek meg maguknak vele szemben, amilyen korábban eszükbe sem jutott volna. Bár nem volt az a kimondottan vezető típus, mégis voltak jó vezetői képességei, többek közt az is, hogy pontosan fel tudta mérni, hogyan fognak reagálni egyes emberek bizonyos szituációkra. Ha a gyengébbek megérzik, hogy az erős nincs ereje teljében, mint a keselyűk, azonnal s mintegy kényszeresen vijjogni kezdenek.
Ahogy az elmúlt nap vitáira és félrecsúszott mondataira gondolt, Nela elkomorult. Érezte, hogy légzése elnehezül és újra rátör a szorongás. Tudta, hogy a pánikot csak optimizmussal és pozitív gondolkodással tudja legyőzni, mégis néha pokolian nehéz volt ezt megvalósítania. Az évek óta tartó szorongásban olyannyira önmagára szűkült a gondolkodása, hogy legsötétebb pillanataiban nem is látott ki magából.
Szerencsére ez az állapot ebben a percben még nagyon távoli volt, így Nela tudta: ha győzni akar, most kell elcsípnie a rohamot, még mielőtt az kitörne rajta. Behunyta hát a szemét és megpróbálta a boldogság képeit maga elé képzelni. Séta a tengerparton, fából tákolt kunyhó a fák között, pillangók, a kedvenc zenekara legjobban sikerült koncertje - ilyen és hasonló közhelyes gondolatok jutottak eszébe először, ezek azonban természetesen nem segítettek rajta. Mindegyik túl általános volt, ezáltal túlságosan távol állt tőle.
Aztán hirtelen egy 180 fokos fordulattal megváltoztatta gondolatai irányát, s egy pillanatra felötlött benne az álom, melyet előző éjjel álmodott. Eszébe jutott a férfi merő pillantása, ahogy szerelemtől és vágytól részegen mered rá. A kollégája, Nándi volt a tettes.
Az utóbbi pár hónapban nem ez volt az első eset, hogy egy férfikollégájáról álmodott erotikus tartalmú álmot. Ráadásul mindig olyan kollégákkal álmodott ilyeneket, akikkel napközben általában 2-3 mondatnál többet nem is beszélt. Nem volt velük se jó, se rossz viszonyban: nyugtázta magában, hogy jóképű, jótestű férfiak, de az esze mindig a helyén volt és soha nem akart tőlük semmi többet. "Házi nyúlra nem lövünk" szólt az első számú szabály Nela különbejáratú kis törvénykönyvében, arról nem is beszélve, hogy azt is pontosan megérezte: volna-e bárminemű esélye egy férfinál mint nőnek, vagy sem. Álmaiban pedig csak olyan férfiak kísértették, akik a valóságban nem akartak tőle semmit, s talán csak ezért Nela maga sem vágyódott utánuk.
Az első, aki álmában megjelent, a kék-szemű, infantilis mosolyú Kristóf volt.
Az álom valamilyen céges rendezvényen játszódott, ahol a kollégák mind önfeledten mulattak, táncoltak és italoztak, csak Nela ült magányosan és magára hagyottan egy asztalnál az italát szürcsölgetve. Igazából egyáltalán nem volt boldogtalan, sőt, kifejezetten jól érezte magát attól még, hogy nem ugrált a többiekkel. Csak nézte őket, amint boldogan ropják a táncot a zene ritmusára, s ettől önkéntelenül is mosolyra húzódott a szája.
Ekkor huppant le Kristóf a vele szemben lévő üres székre. Kérdezett tőle valamit - Nela a hangzavarban nem értette, hogy mit - , majd rámosolygott és megsímogatta a vállát. Nela különös bizsergést érzett és felbátorodva, vonzalmat sugározva mélyen a férfi szemébe nézett. Amaz szenvtelenül viszonozta a pillantását, majd kisvártatva átölelte. Egészen sokáig voltak így, egymás karjában, átölelve a másikat, beszippantva annak illatát, élvezve testének melegét. Aztán egyszercsak csók csattant - váratlanul és röviden, majd véget ért az álom.
Nela keserédes érzésekkel ébredt, de nem beszélt senkinek álombéli kalandjáról. Még legkedvesebb kolléganőjének és barátnőjének, Cilinek sem, akivel pedig még szexuális életük részleteit is megbeszélték néha.
Nem akart fölöslegesen nagy feneket keríteni a történteknek, így tehát megtartotta magának az álmot. Betette egy dobozkába és néha, magányos pillanataiban kellemes érzésekkel szedte elő és élte át újra.
Hetek teltek el csöndes szürkeségben, mignem jött a következő álom. Ennek tárgya már Nándi volt - igaz csak részben, mert az álom első fele nem a férfiról szólt, az még csak meg sem jelent benne. Nela annyira emlékezett csupán a történetből, hogy üldözik, ő pedig menekül, egészen konkrétan az életéért fut, efelől kétsége sem volt. Érezte a valódi halálfélelmet, izmai fáradtságát, a helyzet kilátástalanságát. Az egész ijesztően valóságos volt. Nem tudta pontosan, ki vagy mi elől fut, de érezte a valós veszedelmet. Párja is vele volt, megvédeni azonban nem tudta, sőt: Nela úgy érezte, csak kolonc a nyakán. Egy plusz súly, egy csomag, amit akkor is cipelnie kell magával, mikor érzi, az már csak hátráltatja az életéért folytatott küzdelemben.
A futás éppoly hirtelen ért véget, ahogyan elkezdődött: Nela egyik pillanatban még a pályaudvaron rohant a sínek között, míg a másikban már az asztalánál ült az irodában és a munkáját végezte. Egyszerű adatrögzítés idegen nyelven, amiben nem volt semmi kihívás vagy életveszély. Ekkor érkezett meg Nándi.
A háta mögé állt; Nelának félig hátra kellett fordulnia, hogy föl tudjon nézni rá.
Általában nem szerette, ha a háta mögé állnak, valahogy védtelennek érezte magát, de a férfi közeledése egyáltalán nem zavarta. Meg is kérdezte tőle, hogy mi újság, mi szél fújta őt az asztalához.
"Jól vagy, minden rendben?" kérdezte a férfi. "Persze, nincs semmi bajom, minden oké" válaszolta Nela. Mire fölocsúdott, a férfi már egész testével átölelte és magához szorította. A következő pillanatban Nela már a leheletét érezte a nyakán. Megborzongott ugyan egy pillanatra, de összességében mégis kellemes, meleg érzés kezdte eltölteni. "Mi ez a hirtelen közeledés?" "Nem tudom, de jól esik" beszélte meg magával.
"Tudom mi történt" folytatta Nándi. "És nem fogom annyiban hagyni! Nem hagyom, hogy menekülnöd kelljen! Ha még egyszer a közeledbe jön az a szemét, csak szólj nekem! Szétverem a képét, betöröm a pofáját!" fújtatta, s kékeszöld tekintetét egyenesen a lány szemébe fúrta.
Nelának ambivalens érzései támadtak. Hirtelen nem tudta mire vélni a férfi túlzott aggódását. Főként az ejtette zavarba, hogy Nándi általában egy "szia"-nál többet nem vetett felé, most pedig már az élete megmentéséről szónokol. E percben azonban, számára is megmagyarázhatatlan módon, egyik pillanatról a másikra - talán épp a férfi nem várt és nyilvánvaló közeledése miatt - hirtelen egyre erősödő vágyat vélt felfedezni magában Nándi iránt. Nem ijedt meg tőle, sőt: eldöntötte, hogy ki fogja használni a helyzetet. Ahogy elnézte a férfi szilárd tekintetét, húsos, érzéki ajkait, a borostáját, szikár alakját, vágya egyre fokozódott.
A férfi merőn nézett rá, éppúgy, ahogyan hetekkel korábban Kristóf - vagy talán még jobban. Hideg, szürkés pillantása áthatotta a lány egész testét és lelkét egyszerre, s Nela mintha egy apró kacsintást vélt volna elcsípni a férfi arcán. Mintha csak azt üzente volna a szempár: gyere, már csak rád várok.
Nem teketóriáztak, azonnal egymásnak estek. Nela nem tudta, hogyan kerültek az irodából a háloszobájába, de mire föleszmélt, már ő volt fölül, míg Nándi némán élvezte a helyzetet. Csak néhányszor suttogta halkan a lány nevét. Pár pillanat, néhány apró mozdulat és Nela is elérte a hegy csúcsát... azaz elérte volna volna, ha nem szólal meg a vekker.
Eddig tartott az álom - és a visszarévedés is, mert egészen pontosan abban a pillanatban szólalt meg Nela telefonja, ahogy gondolataiban erre a pontra ért.
Kissé szórakozottan megrázta a fejét, majd beleszólt a kagylóba: "Hallo? Ja, was kann ich für Sie tun?"
S a nap ott folytatódott, ahol fél órával korábban abbamaradt: munkával, vitával, panaszkodással - de pánikroham nélkül.
Nela pedig mosolygott.
Újabb csatát nyert sajátos taktikájával.
